Johann Sebastian Bach (1685 - 1750)
Eisenach
Johann Ambrosius Bach városi zenész és Elisabeth Bach (szül. Lämmerhirt) hatodik, legfiatalabb gyermekeként látta meg a napvilágot a Julián-naptár szerint 1685. március 21-én (a ma használatos Gergely-naptár szerint március 31-én.) A helyi Szent György-templomban keresztelték meg. Már fiatalon kapcsolatba került a zenével apjának és másod-unokatestvérének (nagyapja testvére fiának, Johann Ambrosianus unokatestvérének), Johann Christoph Bachnak köszönhetően. Nyolcévesen felvették a helyi latin iskolába és annak kórusába.
1694. május 3-án meghalt édesanyja. Apja az év őszén elvette Barbara Margaretha Bartholomäit (szül. Keul). Nem sokkal később (1695 elején) meghalt édesapja is, ekkor Johann Jacob társaságában elköltözött Ohrdrufba bátyjához, Johann Christoph Bachhoz.
Ohrdruf
Ohrdrufban tanulmányait a líceumban folytatta, ahol egészen a prima osztályig jutott. (A latin iskola az 5. osztállyal kezdődött, és a prima, azaz első volt a legfelső osztály.) A secundában volt osztálytársa unokaöccse, Johann Ernst Bach és Georg Erdmann, akivel életre szóló barátságot kötött.
Tizennégy évvel idősebb bátyja (aki Johann Pachelbel tanítványa volt) tovább folytatta zenei nevelését; tőle tanult a fiatal Johann Sebastian orgonálni, valamint tőle tanulta meg az orgona felépítését és a zeneszerzést. Innen ered az a történet, miszerint Bach éjjelente titokban másolt számára tilos kottákat (melyeket valószínűleg bátyja úgy vásárolt), és ennek köszönhető, hogy öregkorában látása erősen megromlott.
1700. január 19-én Georg Erdman Lüneburgba távozott. Nem sokkal utána, március 15-én Bach is követte.
Lüneburg
Lüneburgban Bach és Erdmann a Michaelis-kolostor szabadtanulói és a Mettenchor diszkantistái lettek.
Ebben az időben Georg Böhm volt a János-templom orgonistája, akivel Bach igen jó kapcsolatot létesített, és igen sokat tanult tőle, elsősorban az orgonákról. Ebben az időben gyakran tett kirándulásokat híresebb helyekre, mint pl. Celle vagy Hamburg, ahol olyan híres orgonistákat ismerhetett meg, mint Johann Adam Reincken, akiktől nem egyszer orgonaleckéket is vett. Ezenkívül valószínűleg ekkor ismerkedett meg Nicholas Bruhns műveivel is.
1702 húsvétján elhagyta Lüneburgot, és Sangerhausenbe ment, hogy megpályázza az orgonista állást, amit meg is kapott.
Szász-Weimar és Arnstadt
1703 márciusában távozott a szász-weimari hercegség udvarába, ahol Johann Ernst lakájaként és hegedűseként dolgozott (nem túl nagy örömmel, mert cselédként bántak vele.) 1703. március 17-én került kapcsolatba egy orgonavizsgálat kapcsán az arnstadti polgármesterrel, aki az év augusztusában átcsábította Arnstadtba, és kinevezte orgonistának. 1703. augusztus 9-én tartották a próbameghallgatást az arnstadti Újtemplomban. Fel is vették, fizetése 50 gulden volt, ezenkívül 30 guldennyi élelmiszert (pl. bort vagy búzát) kapott. Ezért neki csak orgonálnia kellett, a figurális zenével nem kellett törődnie. Idejének nagy részét a líceum kórusának igazgatása töltötte ki – sok esetben a tanítványok idősebbek voltak, mint a mester.
A tanítás nem volt zökkenőmentes. Egy alkalommal Bach összetűzésbe került egy Geyersbach nevű fagottossal, aki bottal megverte, mert zöldfülű fagottosnak nevezte őt (talán ez az oka, hogy Bach – kortársaival, pl. Vivaldival ellentétben – egy fagottversenyt sem írt).
1705 októberében egy „rövid” kiruccanás erejéig visszatért Lübeckbe, hogy Dietrich Buxtehude orgonistával találkozzon. Az eredetileg négyhetes utazás három hónapra nyúlott, és bár gondoskodott helyettesítőről, 1706. február 21-i keltezésű levélben „munka elmulasztása” miatt munkaadóitól szigorú figyelmeztetésben részesült.
Bach zenéjébe ekkor kerültek tőle eddig szokatlan, de később stílusát teljesen meghatározó hangközök és modulációk (pl. a BWV 729-es In dulci jubilo korálelőjáték, vagy a Herr Jesu Christ, dich zu uns wend, BWV 726).
Feletteseivel a helyzet továbbra sem javult, ezért 1706 vége felé el kellett hagynia Arnstadtot. |